Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Chat
 
BSE percek

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

BSE percek 21. szám

Kovács Zsolt   

Ezúttal kivételesen kedden jelentkezik a BSE percek. Benne a Duba Balázzsal, és a Szenográdi Péterrel készült interjú, illetve a legutóbbi mérkőzésünk jegyzőkönyve.

BSE percek 20. szám

Kovács Zsolt   

A mai számban hosszabb összefoglalót találnak a Tura elleni meccsről.

BSE percek 19. szám

Kovács Zsolt   

A mai számban különböző összeollózott cikkeket találhatnak. Olvashatnak a Dunakeszi és Putnok elleni mérkőzésekről, illetve Csitári Gergely arccsonttöréséről, akinek ezúton is jobbulást kívánunk!

BSE percek 18. szám

Kovács Zsolt   

A mai számban a hétvégi meccsről Kanyó Ferenc összefoglalóját olvashatják először, majd a lefújás után megkérdezett szurkolók nyilatkozatait, végül pedig egy kis statisztikai csemege jön.

BSE percek 17. szám

Kovács Zsolt   

A mai számban beszámolunk az ózdi mérkőzésről, illetve újra jelentkezik Sportré rovatunk, benne Gaál Balázs.

BSE percek 16. szám

Kovács Zsolt   

A mai számban beszámolunk a Püspökladányi mérkőzésről, interjút olvashatnak Udvari Tamással és készítettük egy körképet is az eddigi tavaszi fordulókról.

BSE percek 15. szám

Kovács Zsolt   

A mai szám tartalmából:

- Szécsény - BSE

- Nagy Tiborral értékeljük a felkészülést

- Interjú Kovács Ákossal az UBB céljairól

BSE percek 14. szám

Kovács Zsolt   

A mai cikk tartalmából: a BSE-Nőtincs meccs összegzése, Kanyó Ferenc Gaál Dénessel készített interjúja a téli játékosmozgásról és az elmúlt hónapok szavazásai összesítve.

BSE percek 13. szám

Kovács Zsolt   

Az első 2010-es BSE percekben kezdésként felelevenítjük Nagy Tibor közelmúltban, a városi tv-nek adott interjúit, majd Schuchmann Attila életútjával ismerkedhetünk meg, végül pedig Langó László véleménye lát napvilágot.

BSE percek 12. szám

Kovács Zsolt   

A 2009-es naptári év utolsó BSE perceke tartalmából: Interjú Szenográdi Péterrel, bemutatjuk Székesi Ádám pályafutását és az Üllői úti kalandot. Jó szórakozást!

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Óra
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Naptár
2022. Június
HKSCPSV
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
<<   >>
 
Látogatottság
Indulás: 2009-08-23
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 

Új tartalom a Blogomon ----->Linkinlady - Sok újdonság -----> Versek, írások    *****    Képregény, vers, blog, irka-firka, sztorik, tõlem, bárkinek:)    *****    Asztrológiai elemzések,rendkívül kedvezõ áron,diplomás asztrológustól. Minden kérdésedre választ kapsz tõlem. Kattints!    *****    Új tartalom a Blogomon ----->Linkinlady    *****    Xtina Hungary - Magyarország els&#245; számú Christina Aguilera rajongói oldala. KATT!    *****    Saját Blogom, gyere és olvass - Linkinlady    *****    Blogom olvasóit keresi, gyere, Bosch múzeumi élmény is van - Linkinlady    *****    Simonyi ingatlan Találd meg álmaid otthonát! Simonyi ingatlan Találd meg álmaid otthonát! Simonyi ingatlan Debrecen    *****    Minden egyben a SKAM sorozatokról - friss hírek, folyamatosan bõvülõ MAGYAR FELIRATOS tartalom - SKAM SKAM FRANCE WTFOCK    *****    Vasárnapi Regény Kvíz, gyere és válaszolj ;) - Linkinlady    *****    Tiktok,Blog,Hobby - Linkinlady Gyere és olvass    *****    Blogom új olvasóit várja    *****    FPS, TPS, indie és story játékok! Nézõi játékok! Értékes nyeremények! Nézd a streamet és csatlakozz DC közösségemhez! :)    *****    Silver Lovaspark - Legyen neked is saját lovad! Gyere és csatlakozz a G-portál legújabb lóneveldéjéhez! :)    *****    rh-restart.gportal.hu - rh-restart.gportal.hu - rh-restart.gportal.hu - rh-restart.gportal.hu - rh-restart.gportal.hu    *****    Xtina Hungary - Magyarország elsõ számú Christina Aguilera rajongói oldala. KATT!    *****    Blogom új olvasóit várja - Éjszakai Virág Minden ami hobby    *****    Születési horoszkóp, párkapcsolati elemzés, biotérkép, fogamzási és gyermek horoszkóp Február 28 ig. 50% kedvezménnyel!    *****    FARKASMETAL--LAKATOS MUNKA-HAIDEKKER HÁLÓ - FARKASMETAL- HULLÁMRÁCS KAPU,KERÍTÉS-FARKASMETAL-LAKATOS MUNKA    *****    Sok olvasmánnyal,szoftverekkel,horoszkóp megrendelési lehetõségekkel vár a CSILLAGJÖVÕ ASZTROLÓGIA PORTÁL,csak kattints!