Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Chat
 
BSE percek
BSE percek : BSE percek 15. szám

BSE percek 15. szám

A mai szám tartalmából:

- Szécsény - BSE

- Nagy Tiborral értékeljük a felkészülést

- Interjú Kovács Ákossal az UBB céljairól


BSE percek – 2010. március 8.

 

Mérkőzés:

A hétvégén Szécsényben lépett pályára csapatunk:

 

Szécsény VSE – Balassagyarmati VSE 0-3 (0-3)

 

Szécsény, 60 néző, Vezette: Baranyi (Oravecz, Oláh)

Szécsény: Ficsúr – Végh M., Ágner, Németh, Végh F. – Chíkány Z., Lázár, Chíkány P., Bednár – Kelecsényi, Balogh

Csere: Varga G., Varga L, Lehoczki, Edző: Mátyus Sándor

 

Balassagyarmat: Földi – Varga, Gaál, Udvari, Szenográdi – Duba, Mohácsi, Fekete – Széles, Langó, Aranyos

Csere: Geregai, Nagy Á., Zolnyánszki, Benécs Edző: Nagy Tibor

 

Gólszerzők: Fekete, Szenográdi, Aranyos,

 

Kellemes időben, jól előkészített pályán fogadta a megyei első osztály listavezetője harmadosztályú ellenfelét. A mérkőzés elejétől az NB-III –as csapat kezdeményezett többet és gyors csatárainak köszönhetően többször is a hazai védelem mögé kerültek. Az első félidő közepére a több kihagyott helyzet és kapufák mellett is háromgólos előnyre tett szert a lázas betegsége miatt edzőjüket nélkülöző Balassagyarmat. Ebben az időszakban csak egy szabadrúgás jelentett igazi veszélyt a vendégek kapujára. A második félidőre a pálya talaja egyre mélyebb lett, amihez az eddig csak műfüvön játszó balassagyarmatiak alkalmazkodtak nehezebben. Egyre többet támadott a hazai csapat, de igazi gólhelyzetet nem tudtak kialakítani a jól záró vendég védelemmel szemben. A hajrát mindkét oldalon kimaradt helyzetek jellemezték. A mérkőzés szomorú krónikájához tartozik, hogy a végig igen sportszerű összecsapáson két balassagyarmati játékos is megsérült. Gaál Balázst igen kellemetlen húzódás miatt már a tizenötödik percben le kellett cserélni, míg Szenográdi Péter a hetvenötödik percben, egy rossz mozdulat után esett össze, az elsődleges megállapítások szerint komolynak tűnő térdsérülést szenvedett, a hétfői újabb vizsgálatok után lesz végleges diagnózis.

Mátyus Sándor: Az első félidei katasztrofális játék után a második félidőben feljavulva már méltó ellenfelei voltunk a jó erőkből álló gyarmatiaknak.

Rákosi György pályaedző: Nagy Tibor edzői utasításait betartva, gyors gólokat szerezve végig a kezünkben tartottuk a mérkőzést.

 (Kanyó Ferenc)

 

Interjú:

Labdarúgás NB III. Tavaszi indulás előtti interjú Nagy Tibor edzővel

Nem változott a Balassagyarmat célkitűzése.

A Nemzeti bajnokság harmadik vonalában a bajnokság őszi szezonját a negyedik helyen záró Balassagyarmati Városi sportegyesület labdarúgó csapata, Nagy Tiborral a nyolchetes felkészülés hetedik hetét is maga mögött tudva készül a bajnokság tavaszi szezonjára. Egy héttel a szezonkezdet előtt arra voltunk kíváncsiak, hogy az egykori váci kedvenc hogyan értékeli az eddig elvégzett munkát, milyen csapatot láthatunk, és ő mit vár tavasszal.

Hogyan értékeled, mennyiben sikerült elvégezni a csapatnak az általad elképzelt munkát?

Úgy érzem a munkát, amit elterveztem sikerült végig csinálni, annak ellenére, hogy az időjárási körülménye kedvezőtlenül befolyásolták a körülményeket. Sajnos a régi problémáink megvannak. Főiskolásaink a több műszakban dolgozó játékosaink nem tudtak továbbra sem rendszeresen edzésre járni. Taktikailag viszont nagyon nagy a lemaradásunk. Szinte minden héten más játékrendszerben kellett játszanunk mivel hétről hétre változott a keret, és ez okozott nagy problémákat.

Az átigazolások körül sok volt a bizonytalanság, ez mennyiben befolyásolta a csapat munkáját? Az edző szemével erősödött, vagy gyengült a csapat?

Amint az előzőekben is mondtam, taktikailag szinte állandó változásokra voltam kényszerítve. Hat játékosom távozott az őszi keretből. Ennek ellenére az előre játékban fejlődtünk, ez köszönhető az igazolásoknak – Fekete, Aranyos, Langó, - viszont attól félek, hogy a középpályás stabilitásunkat elvesztettük. A középpályás védekezőknek és a védelemnek nagyon figyelnie kell a bajnokság során a sérülésekre, és a fegyelmezettségre, a sárga lapokra, mivel ezeken a posztokon, csere illetve pótlás nélküli a csapatunk.

Az eddig lejátszott edzőmérkőzések tapasztalatai miről győztek meg, vannak e hiányosságok?

A sok edzőmérkőzés közül inkább az utolsó három a Vecsés, a Nagykürtös és a Vác elleni az a mi mérvadó a számomra. Ezek a mérkőzések azt bizonyították, hogy stabilak vagyunk és szervezettek. Viszont az is látszott, hogy a Vác és a Vecsés ellen a támadójátékunk nem volt hatékony. A Nagykürtös ellen hetven percig nagyon jól játszottunk, kreatívak voltunk, és nagyon sok helyzetet kidolgoztunk. Helyzetkihasználásunk viszont nagyon gyenge. Ezen kellene javítani a tavaszi során. Az elmúlt hétvégi Nőtincs elleni Magyar Kupamérkőzés megmutatta, hogy az alacsonyabb osztályú ellenfelet sem szabad lebecsülni, és úgy kell koncentrálni, hogy ne érje az embert meglepetés, remélem ez a jó nagy pofon jókor jött a tavaszi szezon kezdete előtt. 

Milyen csapatot láthat a Balassagyarmati közönség tavasszal?

Egy teljesen más fajta csapatot kellett építenünk, mint amilyen az ősszel szerepelt, a támadók érkezése miatt. Ezért előrébb kellett tolnunk a védekezésünket, amivel felkínáljuk majd az ellenfeleknek a kontrajátékot, de remélem a védelmünk, majd meg tudja oldani ezt a problémát.

Célkitűzésed változott-e a csapat, és a bajnokság versenykiírásának változása miatt?

A célkitűzés nem változott, most is úgy érzem, az első hatban ott kell lennünk. Hogy ezek között hol helyezkedünk el, ahhoz már a többiek eredménye, és a szerencse is kell, hogy minél jobb helyen végezzünk. Nagyon fontos lesz az első négy mérkőzés, ha ebből sikerül nyolc vagy kilenc ponttal kijönnünk, akkor reális esélyünk van a dobogóra. Remélem, hogy a sérülések, elkerülik a csapatot, mert jelenleg a kispadunk elég rövidnek tűnik.

(Kanyó Ferenc)

 

Célkeresztben:

Mai „Célkeresztben” rovatunkban az Ultra Bat BSE-vel foglalkozunk. Igaz, ami igaz, eddig nem sok mindent tettek a csapatért, 1-2 mérkőzést leszámítva, ám a Kovács Ákossal készített interjú arról tanúskodik ez tavasszal meg fog változni.

 

A szurkolótábor gyenge ősze után lesz változás tavasszal?

- Ha rajtam múlik, akkor lesz. Én és a csapat magja minden tőlünk tehetőt megteszünk, és tettünk is, de nem tudunk más helyett is kimenni a meccsekre. Tavaly az utolsó hazai meccsen megjelentek új arcok is, reméljük, hogy ők is rendszeresen ott lesznek.

 

Ősszel mi tartotta vissza a többséget a meccsre járástól?

- Legfőképpen a lustaság. Nekem többször is mérkőzéseim voltak alacsonyabb osztályban, de aki gyarmati az ennyit igazán megtehet.

 

Új zászlók, transzparensek lesznek?

- Ha ember lesz, akkor azok is. És ezúton szeretném minden balassagyarmati és környékbeli figyelmét felhívni rá, hogy van a városnak egy nagyszerű focicsapata, nagyszerű időtöltés délutánonként kimenni a meccsekre, és még jobb szurkolni is. Ha másért nem, de a buli kedvéért, vagy levezetni a feszültséget is jó.

 

Fradi?

 - Hát igen:D, jó, hogy szóba hoztad! Még több ULTRÁT várunk, nemcsak BSE-se, hanem Újpest szurkolókat is. Köztudottan Újpest szurkoló a társaság és sokan vagyunk még így ezzel a városban, úgyhogy itt mindenki nagyobb erőbedobással fog szurkolni. Hogyha ennek a mérkőzésnek komoly tétje is lesz, akkor elképzelhető, hogy egészen komoly koreográfiával is készülünk.   

 

Mit vársz a csapattól tavasszal?

- Az első 3-ba várom a csapatot. Erős keretünk van, úgy érzem télen csak tovább erősödtünk, úgyhogy miért ne sikerülhetne?    

 

 
Óra
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Látogatottság
Indulás: 2009-08-23
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.