Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Chat
 
BSE percek
BSE percek : BSE percek 14. szám

BSE percek 14. szám

A mai cikk tartalmából: a BSE-Nőtincs meccs összegzése, Kanyó Ferenc Gaál Dénessel készített interjúja a téli játékosmozgásról és az elmúlt hónapok szavazásai összesítve.


BSE percek 14. szám

2010. 03. 01.

 

Mérkőzés:

BSE-Nőtincs: hát ezt alaposan elszúrtuk:

 

BSE: Geregai (Földi) – Varga (Fekete), Udvari, Gaál, Szenográdi – Nagy (Langó), Duba – Balga, Mohácsi, Széles – Aranyos

 

Az első és a második helyzet is Aranyosé volt, de csatárunk előbb közelről a kapusba lőtt, majd Széles beadását rúgta rá a saját kezére. Aztán nemsokára megszerezte a vezetést a Nőtincs. 20 méterről szánta el magát lövésre az egyik vendégjátékos, a labda pedig a ficakban kötött ki. Geregainak esélye sem volt. 0-1 Hamar jöhetett volna a válasz, ám Balga kemény lövését kapufára tolta a vendég kapus. Később egy szabadrúgást védett vetődve Geregai, majd kisebb gyarmati helyzetek zárták a félidőt. Azt a félidőt, amelyből kiderült, hogy a Nőtincsiek élet-halálként kezelik a mérkőzést, mi pedig kicsit nagyképűen, rengeteg hibával játszottunk.

 

A szünetben változtatott is Nagy Tibor, Nagy Ákos helyett beállt Langó, míg a kapuba Földi László érkezett.   

 

A 2. játékrészt Mohácsi remek beadása után Udvari fejese nyitotta, ami néhány centivel kerülte el a kapufát. Alig egy perc múlva Balga beadását Aranyos lőtte rá, de a kapus bravúrral védett. A következő helyzetre sem kellett sokat várni. Langó szép passza után Balga közvetlen közelről nem tudta elrúgni a vendég portás mellett a labdát. A kontrát megállítottuk, Széles viszont ellőtte a kapu előtt keresztbe a játékszert. Teljesen beszorítottuk a 16-osuk elé a vendégeket. Sőt folytatódott a sortűz. Szenográdi felhőfejese szállt centikkel fölé. A fordítás reményében edzőnk a védő Varga helyett a támadó Fekete Ádámot küldte a pályára. Új igazolásunk egyből gólpasszal mutatkozott be, Aranyost ugratta ki, aki szépen elcsavarta a labdát a kapus mellett. 1-1 Rövid idő múlva már mi vezettünk. Gyönyörű jobb oldali támadás futott végig, melynek végén Aranyos lőtt a hálóba 5 méterről. 2-1 Ekkor még mi álltunk továbbjutásra. De aztán ebben a félidőben először támadott a Nőtincs és egyből kiharcoltak a tizenegyest. Földi gázolta el a vendégek támadóját a tizenhatoson belül, teljesen jogos büntető. A tizenegyest magabiztosan értékesítették. 2-2 A maradék negyed órát is végigtámadtuk, de gólt nem sikerült szerezni, így a tudáskülönbség ellenére a hatalmas szívvel játszó Nőtincsiek jutottak tovább.  

 

Célkeresztben:

Mai Célkeresztben rovatunk témája a tavaszi szezon. Hogyan sikerültek az igazolások?

 

Változások a Balassagyarmati Városi SE csapatánál

 

A múlt szerdai Vác elleni edzőmérkőzést követően a csapat egyik vezetője Gaál Dénes tájékoztatta lapunkat a csapat körül az őszi szezon befejezése után bekövetkezett változásokról.

Dénes kérlek először a távozókról, tájékoztasd olvasóinkat!

Az őszi szezonban ragyogóan szereplő csapatunkból távozott: Székesi Ádám, Bánáti Gergő, Murányi Tamás, Smiknya Lajos, Gyimesi Gábor, és Csitári Gergely,

Ki miért és hová távozott?

A Székesi - Bánáti - Murányi hármas visszatért Vácra az őszi FTC mérkőzés után mivel kölcsönadási szerződésük decemberig szólt. A felkészülés folyamán kapcsolatban voltunk a váci sportegyesület vezetőivel, mivel Székesi Ádámhoz feltétlen ragaszkodtunk volna, sajnos február elejére kiderült, hogy van olyan NB III-as egyesület, amely jobb feltételeket tudott ígérni nevezetteknek, mint a BSE és így Bánáti és Székesi az ellenlábas Jász Sport FC Kft.- hez távozott, anyaegyesületük ide adta ki őket kölcsön. Történt mindez azok után, hogy egyesületünk szóban mindenben megállapodott a Váccal és Székesi Ádámmal is, és pár órával később kaptuk a hírt telefonon, hogy a BSE helyett, mégis az alföldi csapatot választották az érintettek. Az ő pótlását a szlovák Petrás Istvánnal, aki már ősz óta itt készült, valamint Szilágyi Lászlóval terveztük megoldani, akikkel meg is állapodtunk, de végül egyikük sem maradt a csapatnál. Szilágyi visszatért Izlandra, Petrás pedig, Smiknya Lajos távozása miatt az utazást nem tudta megoldani így szlovák egyesületénél maradt. Nagyon sajnálom, hogy a három védekező középpályásból egyik sem lett a mi játékosunk, ennek a posztnak a betöltése komoly feladatot ad majd a csapatnak. Csitári Gergely úgy érezte kevés játéklehetőséget, kaphat nálunk ezért kérte, hogy Dunakeszire távozhasson, melyhez mi hozzájárultunk. Gyimesi Gábor munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudna edzésekre járni ő Bercelre távozott.

Érkezők is vannak, hogyan érzed erősödött a keret vagy gyengült?

Mindezek ellenére – a hat távozóra gondolok - úgy érzem, hogy sikeres átigazolási szezonon vagyunk túl, ugyanis a támadósorba olyan játékosok érkeztek, akikkel az előre játékunk sokat erősödhet. Aranyos Márk Turáról érkezett, az elmúlt évben egy góllal maradt le a Mátra csoport gólkirályi címéről. Az edzőmérkőzések alapján kijelenthető a góllövő cipőjét is magával hozta. Langó Lászlót a tavalyi gyarmati kedvencet Vácról igazoltuk vissza. Az igazolásoknál arra törekedtünk, hogy Balassagyarmati kötődésű a nézők által is elfogadott játékosok kerüljenek hozzánk. Ezért tettünk meg mindent, azért hogy Langó László végleg a miénk, lehessen és visszakerült hozzánk Vereczki Balázs is. Külön öröm számunkra, hogy a volt balassagyarmati nevelésű játékos Fekete Ádám hazatért, és a Felcsúti Akadémiát követően a Fehérvár FC –nél töltött időszak után második vonalbeli ajánlatok ellenére a Balassagyarmatot választotta. Az utolsó pillanatban Turáról megszereztük azt a váci nevelésű Varga Ádámot is, aki a nyáron már itt edzett, végül azért nem került hozzánk akkor, mert előnyben részesítettünk más játékosokat, sajnos olyakat, akik az utolsó pillanatokban aztán cserben hagyták egyesületünket. További jó hír, hogy azt őszt sérülten vállaló és befejező Schuchmann Attila három-négy hét múlva újból edzésbe állhat, remélem, nem kell ecsetelnem, mit jelenthet az ő jelenléte fiatal csapatunk számára!

                                                                                                                      (Kanyó Ferenc)

 

Szurkolók:

Az elmúlt hónapokban szavazhattak olvasónk az őszi szezon legjobb védőjére, középpályására és csatárára. A hátvédsorban meglepetés született, hiszen a kevesebbet játszók közül került ki a győztes, valószínűleg Smiknya Lajosra gondolt a többség. A középpályán Duba Balázs diadalmaskodott a szurkolók szemében, míg a legjobb csatár Széles lett.

 
Óra
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Látogatottság
Indulás: 2009-08-23
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre