Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Chat
 
BSE percek
BSE percek : BSE percek 13. szám

BSE percek 13. szám

Az első 2010-es BSE percekben kezdésként felelevenítjük Nagy Tibor közelmúltban, a városi tv-nek adott interjúit, majd Schuchmann Attila életútjával ismerkedhetünk meg, végül pedig Langó László véleménye lát napvilágot.


BSE percek 13. szám

2010. 02. 22.

Interjú:

Nagy Tibor őszi értékelése:

- Nekem ennél azért még nagyobb céljaim vannak evvel a csapattal. Én úgy érzem, hogy ebben a csapatban még több van. Ezt tudtam nyáron is. Tavasszal is tisztában voltam vele, hogy nem ott van a mi helyünk, de sok volt még a probléma, a lemaradás különböző helyeken, fizika, taktika, technikailag. Ezeket nagyjából rendeztük tavaszra, de ősszel biztos voltam benne, hogy ott leszünk az elsők között. A 13 mérkőzésen a Ferencvárost leszámítva minden meccsen győzelmi eséllyel játszottunk, meg is voltak a lehetőségeink rá. Ugye azok a mérkőzések, amik elmentek sajnos egyéni hibák és fegyelmezetlenség volt, különösen a bajnokság elején. Kikaptunk a Putnoktól úgy, hogy a 2. félidőt végig támadtuk és helyzet helyzet hátán volt. Utána jött a Püspökladány itthon, megint ami szinte helyzet nélkül gólt szerzett és ott az üres kaput is kihagytuk. Ez a két meccs, ami nekem nagyon fájó. Tavasszal minden csapat úgy jött ide, hogy 3 pont volt a biztos, most meg minden csapat úgy jön ide, vagy mi úgy megyünk, hogy ha 1 pont megvan, akkor az már nekik nagydolog. Ami pozitívum az a szervezettség. 12-13 gól körül kaptunk egy szezonban, azt jónak tartom. Szervezett lett a védekezés, úgy érzem a középpálya meg lett erősítve, és ezzel nem is volt probléma. A nagy probléma az a támadással van. Tehát ugye akiket szerettünk volna a támadósorba megszerezni azokat nem sikerült különböző okoknál fogva. És így egy olyan helyzet állt elő, hogy mindig mással kellett támadót játszatni, és megmondom őszintén ott voltak hiányosságok. Amikor elkezdtük a nyári alapozást, akkor mondtam, hogy közel NBII-es alapozásunk lesz. Most azt mondom, hogy nem közel, hanem 100%, hogy egy NBI-es alapozást fogunk végigcsinálni. Most már alkalmasnak érzem fizikálisan, taktikailag a csapatot. Annyiban lesz különbség, hogy nekünk nem lesz 2 edzés 1 nap, de a heti 5 edzés meglesz, és ugyanazokkal a feltételekkel, mint egy NBI-es csapatnak. Ugyanazzal a futómennyiséggel, ugyanazokkal a taktikai dolgokkal, és hát én biztos vagyok benne, hogy előre fogunk lépni tavasszal.       

 

Nagy Tibor a felkészülés eddigi részéről (2010. január 28.):

Nagy Tibor - Két és fél hét óta erőnléti edzések vannak, a technikai, taktikai edzés inkább háttérbe szorul.  Majd két hét múlva kezdjük el a finomítást, a gyorsaságra, taktikailag. Így építettük föl. Aranyos Márkot idehoztuk, ő biztos, hogy van. Jövő hét elejére eldől az, hogy kik azok a játékosok akik még csatlakoznak a kerethez.

Hegedűs Henrik: A Váccal továbbra is jó a kapcsolat?

Nagy Tibor: - Igen. Hát onnan szeretnénk elhozni a Langót és a Székesit, és akkor úgy érzem, hogy erősödött a keret. Titkon szeretném még most is megnyerni a bajnokságot, de akkor sem leszek elkeseredve, hogy ha a dobogón végzünk. Tudom azt, hogy az ellenfelek, különösen a Maglód, nagyon beerősítettek, NB1-es játékosokkal. A Ferencvárossal ugye számolni kell, mert ő föl akar kerülni, hát meglátjuk, hol végzünk a végén. 

 

Sportré:

Schuchmann Attila:

 

Hol és minek a hatására kezdtél el focizni?

- A Dózsa iskolában Taskó András és Urbán Árpád hatására kezdtem el focizni. Ők foglalkoztak velünk fáradtságot nem kímélve. Az alapokat ők tanították meg nekem és ezért nagyon hálás vagyok nekik.  Itt értem el első komolyabb sikeremet a "Bácsi kérem hol lehet itt focizni" program keretében.

 

Mely csapatokban játszottál ifista korodban?

- Salgótarjánban tanultam tovább a Madách gimnáziumban, amely egy sporttagozatos középiskola volt. Kézenfekvőnek tűnt, hogy a patinás Salgótarjáni BTC-ben folytassam tovább. Végigjártam a szamárlétrát és a különböző korosztályos csapatokat érintve néhány mérkőzést játszottam az ifi1-ben. Ebben az időszakban egy generációváltás történt a felnőtt csapatnál és B. Kovács Zoltán 17 évesen odavett a felnőttek közé. Roppant nagy lehetőségnek éreztem és próbáltam megbecsülni magam.

 

Mikor kerültél a BSE felnőtt csapatához?

- Először 19 évesen kerültem haza, mivel itt töltöttem a katonai szolgálatomat. Minden délután kiengedtek edzésre bennünket, de megkérték az árát. Reggel hattól dolgoztunk egy óráig, olyan felemelő helyeken, mint a szeméttelep, sertéstelep, fekete konyha, moslékos kocsi. Nehezen telt el az egy év. Persze ma már csak a jóra emlékezem.

Ebben az időben a BSE középcsapat volt az NBIII.-ban. Ennek az időszaknak is megvoltak a kitűnő játékosai, Kaliczka Robi, Szűcs Gabi, Hodúr Tibi. A fiatal játékosokkal kiegészülve szerintem jó kis csapatot csinált Bérczi Dodi, nagy örömmel fociztam itthon.

 

Milyen volt az NB1/B-ben játszani?

- Az NB1/B egy nagyon komoly folyamat vége volt. Sokan nem emlékeznek rá, de ezt az NB1/B-t néhány évvel azelőtt megelőzte egy nagyon komoly krízis a BSE életében. Akkor néhány hűséges játékoson kívül nem ült senki az öltözőben. Erről Fisi bácsi tudna mesélni, de már sajnos nem teheti meg. Még talán tízen sem voltunk!

Azonban a bajban kart karba öltve éltük túl a kritikus időszakot, egymást segítve a pályán és azon kívül is, hogy egyszer majd eljöhessen egy sikeresebb időszak. Pár éven belül sorra nyerve a bajnokságokat kiváló edzőktől tanulva vált  lehetővé az általad kérdezett NB1/B-s játéklehetőség.  Mivel a csapat jelentősen átalakult már erre a szezonra, sok játékostársamnak nem volt alkalma megismerkedni ezzel az osztállyal, pedig ők tették ezt lehetővé.

Nekem ezek a társak nagyon hiányoztak a pályáról a későbbiekben. Kómárral, Jele Csabival, Jele Zolival, Kmettyvel, Szathmárival, Pintér Pistivel nekem kerekebb lett volna a történet, azonban, sajnos nem így alakult. Még jó hogy Mohácsi Laci és  Lenkey Gabi illetve a fiatal gyarmatiak maradtak.

Maga az NB1/B nagyon sok élményt adott nekem és komoly leckéket is. Élmény volt Magyarország nagy stadionjaiban vagy meghatározó csapatai ellen játszani. Diósgyőr, ahol a pár méterre lévő csapattársad hangját nem hallod a nézők szurkolásától vagy Kaposvár, ahol igazi csatárklasszisokat tudtunk hatástalanítani, ezeket sosem feledem!

Sokat tudtam tanulni Gergely Károly módszereiből, amivel felkészített minket, talán egyszer még hasznát veszem!

Büszke vagyok, hogy olyan sok embernek tudtunk örömet szerezni, hiszen a mai nézőszám többszöröse járt a mérkőzéseinkre. Egyszer még Puskás Öcsi bácsi is megnézte a hazai meccsünket, amikor a Honvéd vendégszerepelt a Nagyligeti pályán. Van mire emlékezni bőven, szép időszak volt, kár hogy csak két évet tölthettünk anyagi okok miatt ebben az osztályban!

 

Mely csapatokban játszottál még felnőtt korodban a BSE-n kívül?

- Salgótarjánban és Tiszavasváriban NB1/B-ben, Szegeden, Pásztón, Kunbaján, Kisszálláson, Mélykúton NB/3-ban, Érsekvadkerten megye I.-ben, Ipolyvecén megye II.-ben játszottam. Tettem ezt mindenhol nagy örömmel, mert amíg játszottam, azt nagy örömmel tettem. Szerencsémre mindenhol akadtak kiváló csapattársaim, így megadatott, hogy minden osztályban nyerhettem bajnoki címet, ahol játszottam, kivéve Salgótarjánban, ahol az ezüstérem jutott a bajnok MTK mögött. Kivételes embereket ismertem meg az ország minden tájáról, ezek még az érmeknél is fontosabbak!

 

Hogyan értékeled a BSE szereplését, mióta itt vagy?

- Mivel rég óta itt vagyok és megéltem a sikereket és a hullámvölgyeket is, azt tartom fontosnak, hogy a csapat mindig sikeresen képviselje Nógrád megyét. Adjon lehetőséget a balassagyarmati fiataloknak és a környékbelieknek megmutatni magukat. Csak a sportból megélni, nyilván nem lehet, de a sporton keresztül minden könnyebb. Sok ajtó kinyílik, amely amúgy zárva maradna.

A mai BSE szereplés igen jó, bízom a tavaszi folytatásban, azonban ehhez rengeteget kell edzeni, hogy a csapat lépést tudjon tartani a Putnokkal, Maglóddal. A középmezőnyből is felzárkózhat egy jó téli átigazolást követően bárki, hiszen nincs nagy pontkülönbség. Figyelni kell nagyon!

 

Hogyan értékeled a csapat teljesítményét mióta Nagy Tibor a vezetőedző?

- Nagy Tibit maximálisan elfogadjuk  mind emberileg, mind szakmailag. Mindennap tanulunk tőle. Tudom, hogy nagyon fontosnak tartja a munkáját és ennek megfelelően végzi is azt. Következetes és ez nekünk fontos, megbízunk benne.

A pályafutása önmagáért beszél, sokan szerettünk volna gyerekként hasonlót.

Szerintem ez a fiatal csapat és Tibi egymásra talált, s így a társaság teljesítménye is felfelé ível.

 

Célkeresztben: 

Langó László:

Miért jöttél vissza Gyarmatra?

- Az igazság az, hogy el se akartam menni! Már nyáron megtettem én is és a gyarmati vezetőség is mindent hogy a nyári alapozást itt kezdjem! De sajnos többszöri próbálkozások után se tudott a két klub megegyezni! Mindenképpen úgy éreztem, hogy vissza kell jönnöm gyarmatra...a rosszabbik oldaláról nem szeretnék beszélni, hogy miért akartam mindenképpen eljönni Vácról! Amiért visszajöttem. Sok dolog van, amit fel tudnék sorolni, kezdem azzal, ami ugyebár 1 játékosnak nagyon fontos, hogy, hogy érzi magát az adott környezetben! Nagyon megkedveltem a csapattársaimat, a vezetőséget és a visszajelzések arról tettek tanúbizonyságot, hogy ezt fordítva is így van! Jó pár barátra találtam itt, Váci játékosként sokszor visszajártam ide, él akárhányszor találkoztam a mostani csapattársakkal, vezetőkkel mindig éreztették velem, hogy nagyon visszavárnak! Nagyon sokat számított Nagy Tibor jelenléte! Tavalyi kezdeti nehézségek ellenére azt hiszem egész jó kapcsolat alakult ki közöttünk a bajnokság végére! Imádtam edzésekre járni...és úgy gondolom, Tibi bának köszönhetem azt, hogy kimozdított a „langyos vízből" amibe voltam mikor idekerültem! Utólag is szeretném a vezetőségnek megköszönni, hogy ismét attak egy lehetőséget a bizonyításra!

 

Mennyiben más Vácon játszani, mint itt?

- Semmiben sem másabb, ott is zöld a fű és kerek a labda...

 

Mit vársz magadtól tavasszal?

- Szeretem magasra tenni a lécet! Bár úgy érzem nem lesz könnyi elérni, amit szeretnék! Hiszen most is úgy érkeztem ide, mint tavaly tavasszal az átigazolás lejárta vége előtt pár nappal! Különböző okok miatt Vácot nem jártam edzésekre...így a 2010-es évben csak annyit edzettem, amit magamnak csináltam! Szóval a bajnokság kezdetéig be kell hoznom ismét a lemaradásomat! Bízom benne, hogy most nem fog 2-3 forduló eltelni, amíg felébredek! Igaz tavaly ezek a fordulók alatt nem a posztomon játszottam, de nem szeretném ezt kifogásként felhasználni! Szeretnék folyamatosan kimagaslóan Futballozni, bár a mai világban ez 1 csatártól kevés, hisz a csatárokat a gólok minősítik! Ha azt nézem, hogy tavaly 12/9 meccs per gólom csatárként az nem is olyan rossz! De én nem voltam magammal megelégedve több okból is! Mert a 9 gólban volt jó pár dupla. Ráadásul Mohácsi László rengeteg forintos labdáját nem váltottam gólra! És sajnos sokszor 75 percben erőnléti problémákkal is küzdöttem! Szóval azt várom magamtól, hogy a bajnokság minden meccsének minden percét magas színvonalón koncentrálva bírjam...nem szeretek ígérgetni...de ha ezek meglesznek, akkor Moha forintos labdái is célba érnek! Úgy gondolom, hogy akkor a meccsenkénti gólátlag összejöhet, sőt, szóval magasra tettem a Lécet, de nem elérhetetlennek! Ezt várom magamtól, és ha ez így alakul, akkor leszek elégedett!

 

Mit vársz a csapattól tavasszal?   

- Most teljesen más célokkal hoztak ide Gyarmatra, mint tavaly tavasszal. Ugyebár tavaly azért hoztak ide, hogy segítsem a csapatot benntartani. Most pedig azért, hogy segítsek a bajnokság megnyerésében! Ez a 1 kicsit furcsa hisz a csapatnak a gerince nem változott! Sőt mondhatom, hogy az öltözőben ugyanazokkal a társakkal ülök szemben, mint tavaly! Eltelt 1 év és mondhatom, hogy Tibi bának kezd beérni a munkája! Hiszen a kiesés elől menekülő csapat most a bajnoki címért küzdhet! Nem hiszem, hogy hülyeséget beszélnék és elérhetetlen elvárások elé állítanám a csapatot, hisz ha ránézünk a tabellára, akkor engem igazol! Én azt várom a csapattól, hogy folyamatosan harcba legyünk a bajnoki címért. Tudom h rajtam kívül még 1-2 ember így áll hozzá...talán most hülyeséget mondtam, mert biztos, hogy mindenki így fog hozzáállni, de ha mindenki el is hiszi, hogy ez sikerülhet, és ha még egy kis szerencse is párosul hozzá, akkor elérhetjük a nem kicsi, de nem is elérhetetlen céljainkat!

 

Ez volt tehát az első 2010-es BSE percek, legközelebb jövő hétfőn jelentkezünk.

Összeállította: Kovács Zsolt

 

 
Óra
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Látogatottság
Indulás: 2009-08-23
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre