Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Chat
 
BSE percek
BSE percek : BSE percek 10. szám

BSE percek 10. szám

A 10. szám teljes mértékben az egri bajnoki köré csoportosul. Készítettünk egy úti naplót arról, hogy mekkora kaland vonattal több száz kilométerre utazni a csapatért. Egerben megkérdeztünk néhány embert a saját csapatáról, a BSE-ről és magáról a meccsről. Név nélküli véleményüket a Szurkolók rovatban találják. A cikk végén pedig természetesen elolvashatják, hogy mi történt magán a találkozón. 


10. szám 2009. 11. 09.

Célkeresztben:

Úti napló Egerbe:

7 óra 30 perc: Találkozunk a balassagyarmati vasútállomáson. A tervezett indulás ugyan kicsit késik, mert hát a vasutasok ismét hozzák a formájukat, de aztán pár perc késéssel kezdetét veszi a zötykölődés a törökverő városba.

 

9 óra 5 perc: Megérzetünk Aszódra. Amikor leszállunk, az „illatok” nem túl kellemesek és a közeli autópálya hangja is elég idegesítő így a jól fűtött váróteremben várakozunk, ahol a nyugalmat egy helyi legenda zavarja meg, aki aranyórát, motorfűrészt és kukkert tukmál ránk, igen kevés eredménnyel. Érdekesség, hogy az úton megkérdezett (nagyrészt focit nem néző) emberek mind egri győzelmet tippeltek, volt aki 1:0-át, volt aki 3:1-et és volt olyan is aki csak annyit mondott „Hát kaptok egy ötöst aztán mehettek haza.”   

 

9 óra 45 perc: Fél óra várakozás után továbbindultunk az új fejlesztésű, általunk csak „légdeszkás”-nak nevezett vonattal és most éppen emellett a számunkra oly kedves városka mellett haladunk el, Turához értünk.

 

9 óra 52 perc: Hatvanban megint át kell szállni. De előtte mosdókeresés, mosdónemtalálás és akkor a büféről már ne is beszéljünk…Az aluljáró egyes részein 2. világháborús körülményeket találunk, de mégis jobb a föld alatt, mint a felszínen, ahol beindították a 100 éve ott rozsdásodó dízelmozdonyt, melynek füstje talán még Turáról is látszik.

 

10 óra 30 perc: Őszintén fogalmam sincs, hogy hol vagyunk, meg arról sem, hogy miért kell a gyorsvonatnak minden bokorban megállnia…Mindenesetre ha addig nem tör ki a sztrájk, akkor egy óra múlva Egerben vagyunk!

 

11 óra 30 perc: Na, ez most már Eger. Az nemrég egy rögtönzött taktikai értekezlet során megbeszéltük, hogy Mohácsi játéka (akárcsak Turán) aranyat érhet, meg, hogy Szélest biztosan nem fogják tudni tartani, szóval ki is egyeztünk egy kétgólos győzelemben. A pályaudvaron gyorsan veszünk egy Eger térképet, kár, hogy azt nem néztük, hogy milyen nyelven van így vehettünk még egyet. Hihetetlen, hogy a szlovákok ide is betörtek! 

 

13 óra 30 perc: Kiderült, hogy nem is kellett volna a térkép, hiszen csak egy utcányira van a stadion. Így volt időnk bőven a kezdésig, amit azért sikerült elütnünk egy rögtönzött városnézéssel, persze csak ha a stadion melletti parkot az egész városnak lehet tekinteni…És végre elkezdődik a meccs!

 

 

Szurkolók:

„A BSE szerintem jó csapat, mert azt hiszem, hogy előttünk állnak a bajnokságban. Ennek ellenére kétgólos egri győzelmet tippelek.”

 

„Őszintén semmit sem tudok a gyarmatról, de mostanában mi sem teljesítünk túl jól. Nem tudom megmondani a végeredményt.

 

„Teljesen egyértelmű, hogy ma a hazaiak nyernek. A BSE nem lehet ellenfelünk.”

 

„Szerintem szoros meccsen egri győzelem lesz. 1-0 vagy 2-1.”

 

Mérkőzés:

Néhány perc van a kezdésig, körül-belül 30 néző van a pedig elég korszerű stadionban, érhetetlen, hogy egy ekkora városban, egy ilyen stadion mellett ilyen gyér az érdeklődés.

 

1. félidő:

7. perc. A most jobbösszekötőt játszó Duba Balázs kapott remek indítást, majd gyanús helyzetben elesett, a bíró műesésért sárgát adott neki. Visszajátszás nélkül nem tudjuk, hogy igaza volt-e.

 

9. perc: Egy hazai szöglet után hatalmas kavarodás alakult ki, Földi és a védők is hozzáértek, majd végül Gáspár elé került a labda, aki megszerezte a vezetést az egrieknek.  1-0

 

12. perc: Széles gyönyörű cselekkel ment el a baloldalon, majd a 16-oson belül buktatták. A játékvezető egyértelmű tizenegyes helyett sárgát adott csatárunknak.

 

14. perc: Bánátit találta meg a labda, de lesen volt, így hiába lőtt a kapuba, marad az 1-0.

 

27. perc: Megint nem tudunk felszabadítani, mint már sokadszor a meccsen, ám ezúttal helyzet is lett belőle, de Földi könnyedén védett.

 

31. perc: Duba kapott jó labdát, ismét felrúgták, de ismét nincs büntető.

 

33. perc: Széles távoli lökete landolt Botló kezében.

 

37. perc: Bánáti hagyja el a pályát, a helyén Smiknya a folytatásban, majd egy legurított szabadrúgást lőtt mellé egy egri játékos.  

 

2. félidő:

49. perc: Zolnyánszki kemény lövése szállt Botló kezébe, majd Széles ugrott ki, de 5 méterről a kapusba lőtt.

 

56. perc: Udvari ívelése után Debreceni ellökte Dubát, amiért a kiállítás sorsára jutott. A megítélt szabadrúgást Mohácsi mintaszerűen a kapu baloldalába tekerte A kapus mozdulni sem tudott. 1-1

 

60. perc: Schuchmann beadását Smiknya fejelte rá, a kapus még beleért, de a labda a felsőléc segítségével a kapuba jutott.  1-2

 

71. perc: Vígh Ferenc lövését védte könnyedén Földi.

 

73. perc: Hazai szöglet után valahogy tisztáztunk a gólvonalról, a kipattanó Schuchmann kezét érte, de a szándékosság gyanúja sem merülhetett fel, így nincs tizenegyes. Egy perc múlva 20 méteres bomba szállt mellé. Ezt is megúsztuk.

 

78. perc: Kétszer kellett menteniük a hazaiaknak. Előbb Balga elől, majd Mohácsi szöglete után fejelték ki a gólvonalról a labdát.

 

80. perc: Vígh szabadrúgása szállt 10 méterrel fölé, majd Székesi lövését védte Botló.

 

85. perc: Vígh beadása ment el mindenki előtt, de hál’ istennek a kapufa hárított. Még ebben a percben Balga helyett Benécs lépett pályára.

 

88. perc: Kihasználtuk 3. cserelehetőségünket is. Mohácsi le, Murányi be.

 

90+1. perc: Földinek kellett egymás után háromszor menteni, de mind a háromszor sikerült. Vége! Megvan a 3 pont!      

 

Összeállította: Kovács Zsolt

 

 

 
Óra
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Látogatottság
Indulás: 2009-08-23
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!