Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Chat
 
BSE percek
BSE percek : BSE percek 6. szám

BSE percek 6. szám

Először jelentkezik a megújult BSE percek. Láthatják benne a Tura-BSE rangadó összefoglalóját, értékelését. Még a meccs előtt beszélgettünk Balga Bálinttal, majd a cikk végén megszólal meghatározó játékosunk, Duba Balázs is. Olvassák el, ígérem jó szórakozás lesz!


6. szám: 2009. 10. 05.

 

Interjú:

Nyilatkozott csapatunk egyik meghatározó játékosa Balga Bálint:

 

Beszélj kicsit magadról a szurkolóknak!

- Balassagyarmaton születtem 1989.06 28.-án. Dejtáron lakom. Már az általános iskolában is sokat sportoltam, de legfőképp kosárlabdáztam. Ötödikes koromban kerültem a Balassi Bálint Gimnáziumba, ahol egyre inkább a focit részesítettem előnyben. Igazolt játékos 12 éves koromban lettem. Ekkor a Babcsán Művek serdülőben rúgtam a bőrt, igaz nem sokat játszottam alacsony termetem miatt. Majd a következő évben Érsekvadkertre kerültem szintén serdülő csapatba. Nagyon jó közösség volt tehetséges játékosokkal, akikkel meg is nyertük a Megyei első osztályú bajnokságot. A következő évben edzőként Suki (Schuchmann Attila) vette át a csapatot, amikor is már csábítgatott a BSE korosztályos csapatához. Ebben az évben még kitartottam Érsekvadkert mellett ahol egész jó idényt zártunk az ifi csapattal. 2006-ban Lenkey Gábor keresett meg, hogy szeretné, ha a BSE-ben játszanék. Nagyon örültem, hogy Balassagyarmatra igazolhattam. Az első év mondhatom, hogy tanulóidőszak volt, aztán egyre többet játszottam. Jelenleg ez a negyedik szezonom itt Gyarmaton. Szeretek itt játszani, mert nagyon jó a közösség és sokra hivatott ez a társaság. De bízom benne, hogy minél előbb kipróbálhatom magam magasabb osztályban is.

 

 Mondtad, hogy bízol benne, hogy minél előbb kipróbálhasd magad magasabb osztályban, ezzel kapcsolatba az lenne a kérdésem, hogy van-e olyan csapat, ahová különösen vágysz?

- Újpesten szívesen kipróbálnám magam hiszen ott remek körülmények vannak és jó játékosok. Persze először még egy másodosztályú csapathoz szeretnék eljutni. Ez a realitás.

 

Melyik poszton szeretsz a legjobban játszani? Régebben kizárólag jobbhátvéd voltál, újabban viszont inkább a támadás a feladatod.

- Régebben jobb oldali védőt játszottam, most inkább középpályán vet be Tibi bá, de leginkább védekező középpályást szeretek játszani, hiszen az a poszt ahol a leginkább játékban lehet lenni.

 

És végül, mindjárt itt van a Tura elleni rangadó? Mit vársz a meccstől?

- Bízom benne, hogy Turán jó eredményt tudunk elérni. Szép lenne egy győzelem, hogy továbbra is az élmezőnybe maradjunk. Nehéz, de jó meccsre számítok.

 

 

Mérkőzés:

Ahogy Bálint is mondta, jó eredményt értünk el, s továbbra is az élmezőnyben maradtunk.

 

1. félidő:

 

9. perc: Hazai szöglet szállt középre, egy Turai ráfejelte, majd két méterre a kaputól beleértek Földi viszont bravúrral védett, a felpattanót pedig Duba fejelte az alapvonalon túlra.

13. perc: Hazai indítás üresen találta a csatárt, aki elpöckölte Földi mellett, de a kapufa hárított.

20. perc: Széles kapott labdát, majd addig forgolódott, míg lövéshez nem jutott, s lövése a kapufát találta telibe. A korábbi NB1-es kapus Nagy Gábor csak nézte.

23. perc: Balga szerzett labdát erőszakosan, majd 30 méterről rászúrta, de a hazai portás vetődve védett.

25. perc. Messziről lőtt rá egy szabadrúgást egy Turai játékos, Földinek a pipából kellett kitenyerelni.

35. perc: Újabb hazai támadás, sőt beadás után Földi Laci mentett ismét, a kipattanó Udvari kezében elakadt, a bíró viszont – tévesen – nem ítélt büntetőt.

 

Szünet:

A rosszul játszó Murányi helyett Gyimesi Gábor a pályán.

 

2. félidő:

 

60. perc: Gyimesi adta középre balról a labdát, Széles felpörgette, majd kapu fölé emelt.

61. perc: Az igen aktív, de pontatlan Széles Gábor helyett Bánáti Gergő a folytatásban.

65. perc: Bánáti cselezgetett, majd felvágták. Tizenegyes! A büntetőt Mohácsi a balra vetődő kapus mellett laposan jobbra gurította a játékszert.

66. perc: Udvari le, Schuchmann Attila be.

68. perc: Gyimesi vitte be három emberen keresztül a labdát a 16-oson belülre, ott alányúlt, a leeső labdát pedig Bánáti kapásból vágta a hálóba. Hatalmas csere volt, 7-esünk!

72. perc: Hazai szabadrúgás szállt kapusunk kezébe.

74. perc: Turai indítás után rálőtte a támadó a labdát, Földiről először kijött, másodszorra viszont magához ölelte.

 

Célkeresztben:

Első „Célkeresztben” rovatunkban bemutatjuk Duba Balázst, csapatunk meghatározó játékosát.  Ha elolvassák az alábbi interjút, végig követheti remek játékosunk eddigi élete fontosabb momentumait.

Szia Balázs!

-          Mutatkozzál be, mivel foglalkozol a civil életben?

Duba Balázs vagyok, 22 éves, Gödön lakom. Budapesten dolgozom a DIGI Kft.- nél mint operátor.
Középiskolás éveimet Újpesten töltöttem, így közelebb kerültem szeretett csapatomhoz az Újpesthez, és barátaimnak köszönhetően megismerhettem a szurkolói élet varázsát. Ma már háttérbe szorult a munka és a sok utazás miatt, de figyelemmel kísérem a lila csapat mindennapjait.
Külföldi csapatok közül a Juventusnak szurkolok. 
Szabadidőmet barátnőmmel, Barbarával töltöm, aki szerencsére kitartó és megértő, és ha teheti, minden hazai mérkőzésünkre kilátogat és szurkol a BSE sikerének.

-          Mióta focizol? Hol kezdted pályafutásodat?

 9 éves koromban mentem le az első fociedzésemre, a gödi focipályára. 10 évesen 5 társammal együtt kerültem át a Dunakeszi csapatához, ahol évekig az idősebbek között edződtem. Ez után egy barátom segítségével kerültem Vácra, ahol ifista éveimet töltöttem. Középiskola miatt a Vasas-hoz kerültem, ahol már egy csapatban játszottam mostani csapattársaimmal, Csitári Gergellyel és Székesi Ádámmal. Később visszakerültem Vácra Nagy Tibor, mai edzőm kezei alá.

-          Hogyan kerültél Gyarmatra?

A Dunakeszi csapatában szerepeltem, amikor az utolsó bajnoki fordulóban a BSE látogatott hozzánk. Akkor másodedzőként dolgozott a nógrádi csapatnál Udvari Mihály, korábbi edzőm, ő hívta fel a figyelmemet a klubváltásra. Számszéli mosollyal tisztáztam magamban, hogy a BSE akkori vezetői figyelemmel kísérnek. Azon a nyáron NB2-es csapatoknál jártam próbajátékokon, de egy rossz döntés miatt lemaradtam a felsőbb osztályról és végül Miklián Norbert, jó barátom segítségével felvettem a kapcsolatot Bodonyi Bélával és közös megegyezésre 2008 nyarán átigazoltam Gyarmatra.

-          Melyik a legemlékezetesebb meccsed? (ugye nem a második! bocsi…)

 Bárcsak a második bajnoki mérkőzésem lett volna a legemlékezetesebb számomra, de sajnos negatív emlék a Tiszaújvárosi derbi, mivel a 10. percben egy rossz mozdulat folytán eltört a bokám és befejeződött az őszi szezon számomra.
De pozitív emlékezetes mérkőzésem a tavaszi szezon utolsó bajnokija, amikor a Veresegyházhoz utaztunk, és a kiesés ellen harcoltunk. Csak a győzelem volt elfogadható számunkra és fejes gólommal vezetéshez juttattam a csapatot majd 1:2-es győzelemmel sikerült bent maradnunk.

-          Hogyan érzed itt magad, mik a terveid?

 Kevés helyen éreztem ilyen jól magam, mint itt. Mindig örömmel szállok ki Nagy Tibor kocsijából, akivel Vácról érkezünk. Az edzésre való készülődés nagy nevetések közepette folyik, ami megadja alaphangját a tréningnek és a kihagyhatatlan cicázás mindig feldobja az amúgy szürke hétköznapokat. Sajnos a mérkőzések után nem tudok ottmaradni a csapattal együtt ünnepelni a megérdemelt győzelmet, de örülök, hogy ide kerültem és megismerhettem csapattársaimat.
A tervem az, hogy külföldön játszhassak. Fél éve még kitűzött célom volt, hogy magasabb osztályba kerüljek Magyarországon, de sajnos beláttam, hogy az alázat és a küzdeni tudás nem elég. Ha nincs neved vagy nem áll mögötted egy jó managger szinte lehetetlen, hogy megmutasd magad a felsőbb osztályban. Így új célkitűzésem az, hogy minden meccsen a legtöbbet hozzam ki magamból, és ha a szerencse is úgy hozza, átléphessem az országhatárt.

-          Véleményed szerint mire képes a mai BSE?

A sok és kemény munka, amit Nagy Tibor diktál az most kezd kimutatkozni rajtunk. Én őszintén az első 4-be várom a csapatot, és ha többi társam is így gondolja, és minden mérkőzésre az edzői utasításokat betartva lépünk pályára, akkor meg is lesz az optimizmusom eredménye.
Amiben biztos vagyok, hogy fogunk meglepetéseket okozni ebben a bajnoki szezonban is.

 

Ez volt tehát a BSE percek 6., első nem próba száma. Reméljük jól szórakoztak legközelebb két hét múlva „találkozunk”.

 

Összeállította: Kovács Zsolt

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 
Óra
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Látogatottság
Indulás: 2009-08-23
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!