Az előző évadban hatodik helyen végző Balassagyarmati Városi SE csapatának nem jól kezdődött a 2010–2011-es bajnokság őszi szezonjára való felkészülés. Már az elején anyagi problémákkal kellett megküzdenie a vezetésnek, s a keret csak az utolsó pillanatokban állt össze. Soha nem tapasztalt sérüléshullám is gátolta a jobb szereplést. A rossz előjelek ellenére a gárda győzelemmel rajtolt. A lélektani előnyt viszont nem tudták kihasználni, s végül a tizedik helyen zártak. A télen távozott a vezetőedző, és vele együtt az együttes gerince. Tavasszal már a Mohácsi László–Cserni István edzőpáros irányította a hirtelen kényszerűségből megfiatalított csapatot. Végül a bentmaradás kiharcolása nem sikerült. A korábbi vezető edzőt Nagy Tibort az őszi felkészülésről, szereplésről, míg Mohácsi László játékos-edzőt a tavaszról kérdeztük.

– Hogyan értékeled az őszi szezonra való felkészülést? – kérdeztük elsőként Nagy Tibort?
– Az elképzelésemet abszolút nem tudtam végrehajtani a felkészülés során. Rengeteg játékosom volt sérült, nagyon sokan az utolsó napokban érkeztek a csapathoz. Hét felkészülési mérkőzésből egyetlen alkalommal sem tudtam az általam elképzeltek szerint pályára küldeni a csapatot. Értékelhetetlen volt az összes edzőmeccs, egyszerűen azok a játékosok játszottak a kezdőben, akik ősszel nem sok szerephez jutottak, ha egészséges volt mindenki. Négy-öt játékos rendszeresen hiányzott, így taktikailag szinte semmit nem tudtam gyakoroltatni, így indultunk neki a bajnokság elejének. Nem tudtam mikorra épülnek fel a sérültjeink, és a két-három játékos – akiknek fejben voltak problémái – mikorra tudjuk rendezni a sorokat.
– Milyen külső körülmények befolyásolták a szereplést?
– Mikor elindultunk tudtuk, hogy vannak anyagi problémáink, de arra gondolni sem mertem volna, hogy ilyen mélységekbe le tudunk menni. Ebben a fél évben inkább pszichológusnak kellett lenni, mint edzőnek, és ez által a szakmai munka inkább háttérbe szorult. Sajnos pont olyan emberek estek ki a csapatból – gondolok itt Duba Balázsra és Balga Bálintra – akiknek profi felfogásuk van. Szinte a teljes őszi szezonra elveszítettük csatárunkat, Langó Lászlót is. Nagyon nehéz volt, sőt azt mondhatom nem is tudtuk pótolni őket.
– Az ismert problémák ellenére Turán győzelemmel kezdett a csapat, majd ezután az SBTC ellen vereség volt. Szerinted miért?
– Az előbb említett okok miatt állandóan játékosokat, szerkezeteket próbálgattam, hogy miként tudunk eredményesek lenni. Nagyon hullámzó volt a teljesítmény, mivel minden mérkőzésen más összeállításban kellett játszanunk. Volt olyan időszak, amikor egyszerre hét-nyolc sérültünk volt, de néhányan sokszor kényszerből így is vállalták a pályára lépést.
– A gárda végül nem teljesítette az edző célkitűzését, az első hat hely egyike helyett a tizedikként fejezték be a szezont. Elégedett vagy, esetleg jobb szereplést vártál?
– A legelején úgy éreztem, hogy a keretben benne van az első hat hely, viszont arra nem gondoltam, hogy alapembernek számító kulcsjátékosok szinte alig játszanak az őszi szezonban. Így utólag megköszönöm a fiúknak, hogy becsületesen végigdolgozták az őszt, mert biztos vagyok benne, hogy más játékosok ezt nem vállalták volna. A problémák ismeretében elégedett vagyok az eredménnyel, bár tudom, hogy a fiúk többre hivatottak. Ezt az utolsó három mérkőzésen megszerzett pontok is mutatják.
– Mely csapatrészekkel voltál elégedett, s mely játékosok okoztak csalódást, és kikkel vagy elégedett?
– A támadójátékunk szinte nem változott semmit: ha összevetjük az összes harmadosztályú csapat teljesítményét, akkor látható a rúgott góljaink számát tekintve, hogy igencsak a vége felé foglalunk helyet. Tehát ősszel is – hasonlóan a korábbi időszakokhoz – ebben a csapatrészben voltak a legnagyobb problémáink. A védekezésünkre azt mondom rendben volt,annak ellenére, hogy több gólt kaptunk a vártnál, de szinte egyetlen egyszer nem tudtunk ugyanolyan összeállításban felállni. Egy-két ember csalódást okozott a mentalitása miatt, és ami a legfájóbb, hogy ezek zömében fiatal, többre vágyó játékosok.

– Fél év tapasztalata alapján miként ítéled meg a tavaszi felkészülést? – fordultunk Mohácsi Lászlóhoz.
– A felkészülést január 17-én kezdtük meg heti három-négy edzéssel a műfüves pályánkon. A munkát becsületesen végezték a fiúk annak ellenére is, hogy voltak változások bőven a keretben, valamint a felkészülés során végig bizonytalan volt az egyesület jövője. Fizikálisan, taktikailag is próbáltunk felkészülni a bajnokságra, miközben tudtuk, hogy a lemaradás a többi csapattól számottevő. Továbbá a tapasztalat, a rutin ilyen rövid alatt nem pótolható. Mindezek ellenére az elszántsággal ekkor még nem volt baj.
– A keret kialakítása során sok volt a bizonytalanság tavasszal is. Ez mennyiben befolyásolta a munkát?
– A játékoskeret hétről hétre, sőt napról napra változott. Nem volt ez másképp az edző személyének kérdése tekintetében sem, hiszen a vezetés először Cserni Istvánt, az U19-es korosztály irányítóját és engem kért fel, hogy az új tréner megérkezéséig tartsuk össze a csapatot. Végül is kilenc játékos, és egy remek edző távozott, míg Balga Bálint megsérült, az egész fél évre kidőlt a sorból. Őt és a kilenc távozót elsősorban az utánpótlásunkból pótoltuk, akik kettős igazolású labdarúgók lettek, így két fronton is meg kellett állni a helyüket, az U19-ben és a felnőttek között is. Aztán alacsonyabb osztályú csapatokból is igazoltunk. Esélyünk, ígéretünk végig megvolt, végül mégsem sikerült egy-két tapasztalt játékos leigazolása sem. Arra most nem térnék ki miért, de volt aki az utolsó pillanatban hagyott itt megint bennünket, s volt olyan aki nem vállalta a magasabb osztállyal járó heti több gyakorlást. A tárgyalások ellenére a beígért új edző sem érkezett meg. Így az edzői feladatok ránk maradtak, és a megfiatalított, kicserélődött kerettel vágtunk neki a tavaszi szezonnak.
– Nem sikerült teljesíteni a kitűzött célkitűzését, a bent maradást.
– Elsősorban azt vállaltuk, hogy becsülettel dolgozunk, s végig játsszuk a tavaszi mérkőzéseket. Ezt valamennyien teljesítettük. Másodsorban annak a sportemberi elvárásnak próbáltunk megfelelni, hogy minden találkozón a lehető legjobbat nyújtsuk, és majd meglátjuk ez mire lesz elég. Edzői elvárásunk az volt, hogy tíz-tizenöt pontot szerezzünk, amivel szerencsés esetben bent is maradhatunk. Sajnos ez nem sikerült, mert öt (a pályán nyolcat, de egyet megóvott az ellenfél – szerk.) pontot szereztünk. Igaz utólag is azt mondom, minden esélyünk megvolt arra, hogy a hazai úgynevezett kötelező meccseket behúzzuk, de amíg ellenfeleinknek egy gólhelyzet is elég volt a gólszerzéshez, nekünk öt-nyolc is kevésnek bizonyult.
– Mely mérkőzésekre emlékszel szívesen és melyek okoztak csalódást?
– Az ember azokra a mérkőzésekre, amelyeken pontot, vagy pontokat szerzett szívesen emlékszik, így vagyunk mi is ezzel. Ezek mellett sok olyan meccs volt, ahol egy-egy félidő erejéig méltó partnerei voltunk az élmezőnynek is. Csalódást a Tura, a Dunakeszi és az Ózd elleni összecsapás jelentett igazán számunkra. Ezeken a találkozókon a szerencse is elpártoltak tőlünk, és nem szeretek ugyan a játékvezetők foglalkozni, de az ők „kegyeit” sem sikerült megnyerni. Sőt…
– Kikkel vagy elégedett, illetve kik okoztak csalódást?
– Arról, hogy kik okoztak csalódást, nem szeretnék beszélni, de sajnos voltak ilyenek. Aztán volt olyan, akit meghatározónak hittünk, akiről azt hittük, hogy feltörekvő fiatal játékos. Viszont kiemelném a két kapust, Geregai Jánost és Földi Lászlót, míg a tapasztaltabbak közül Gaál Balázst, Benécs Balázst, Zolnyánszki Norbertet és Weigerding Zsoltot, akik hozzá állásukkal, egyenletes teljesítményükkel, bebizonyították, lehet rájuk számítani. A fiatalok közül Mezei Gábor, Kovács Ádám és Doman Gergő a kettős terhelés, az érettségi vizsgákra történő felkészülés ellenére is jól teljesítettek, megmutatták, hogy többek között rájuk épülve alakítható ki a jövő csapata.
– Miként ítéled meg: érdemes volt a tavaszt vállalni az NB III-ban?
– Erre a kérdésre az idő adja majd meg a választ. Azt látjuk, hogy egy korszak lezárult a balassagyarmati felnőtt futball életében. Eljött az idő, amikor az eddigieknél sokkal jobban kell majd a saját utánpótlásunkban edződő fiatalokra támaszkodni. Remélem ez a fél év is fontos tapasztalatokkal szolgált a fiataloknak, vezetőknek egyaránt. Mi edzők pedig letudtuk azt a közhelyet, hogy: „egy szakember akkor lesz igazán jó edző, ha mindent át él a csapataival, még a kiesést is”.
– Tudhatunk- e valamit a folytatásról?
– Tudtommal a vezetők a megyei első osztályba nevezték be a csapatot. A harmadik vonalban történő szereplésre is felkérte az illetékes versenybizottság a Balassagyarmatot, melyre a szándéknyilatkozatot megtette az egyesület vezetése. Végül, hogy hol indulunk, ma még nem tudom, mint ahogyan azt sem, hogy milyen kerettel és szakmai stábbal.